Segítség

Igaz történet egy vállalkozásról avagy butaságunk története

 

            

 

     SEGÍTSÉG!!!

 

 

Tisztelt látogató köszönöm, hogy meglátogatta ezt a honlapot kérem olvassa el a történetünket figyelmesen és ossza meg minél több ismerősével,hogy minél nagyobb nyilvánosságot kapjon ez az eset.

 

 

Történetünk 2007-ben kezdődött amikor egy barátommal közös vállalkozásba kezdtünk. Sajnos igaza lett a közmondásnak miszerint „ közös lónak túrós a háta” a viszony megromlott köztünk ő kilépett a cégből és magamra maradtam minden adóssággal. A céget a a végtelenségig próbáltam menteni bármi áron sajnos nem igazán sikerült. A cég ellen végrehajtás indult amit igencsak kihasznált a konkurencia. Cégtulajdonban volt egy ingatlan ami egy élelmiszer bolt ezt minden áron szerette volna megszerezni a konkurens cég. A szálak a helyi polgármesteri hivatalig vezettek ahol a konkurens cég tulajdonosának a felesége is dolgozik, nem riadtak vissza attól sem hogy a végrehajtó által kért ingatlan értékbecslést a hivatal elkészítette az ingatlan értékét 3.600.000 ft-ban állapította meg. Az ingatlan értéke hivatalos banki értékbecsléssel 30 millió ft volt. Több sajnálatos „véletlennek” köszönhetően a 30milliós ingatlan az árverésen 2millió ft-ért kelt el.  Elkövettük a következő hibát miszerint családi házunkra jelzáloghitelt vettünk fel hogy menteni tudjuk a céget mivel volt egy hajszál esély arra hogy vissza szerezzük a boltot sajnos nem sikerült a felvett hitelt felemésztette a cég a mentésből nem lett semmi. Sajnos a cég helyzete egyre romlott a szolgáltató még az áramot is kikapcsolta ennek megoldására egyetlen megoldásom maradt  uzsorástól kölcsön kérni, hát ez volt a legnagyobb hiba.

A következő esemény a történetben,hogy súlyosan megbetegedtem 2012 februárjában fél év alatt három nagyműtéten estem át hajszálon múlt az életem részletezni itt nem szeretném a gyengébb idegzetűek miatt. A műtétek közben édesanyám combnyaktörést szenvedett mivel egy vita során a cég könyvelője ellökte. Itt következett be a legnagyobb baj megjelent az uzsorás aki felajánlotta,hogy segít a bajban beszáll a cégbe segít megmenteni a családi házunkat valamint segít visszaszerezni a céges ingatlant. Mi naiv emberek ezt el is hittük neki és átadtuk a cég ötven százalékát . Természetesen addig tartott a segítség amíg aláírtuk a papírokat. Betegségem  és a kórházi kezelések miatt ő kapta a ügyvezetői pozíciót is. Sajnos nekünk egy fillért sem fizetett mire felgyógyultam a korházi kezelések után addigra mindenből kiforgatott és kilökdösött bennünket édesanyámmal a boltból.

Próbáltam segítséget kérni  az enyhén szólva zavaros és felháborító végrehajtói tevékenységgel kapcsolatban miszerint összejátszás volt a végrehajtó és az ingatlant megvásárló személy között amit ő maga mondott el idézem „ ne gondoljam hogy ez neki  csak 2 millióba van több milliót fizetett ki azért hogy ő nyerje meg az árverést” . Ezt a történetet is és az uzsorással történt dolgokat leírtam egy levélbe és segítséget kértem a legfőbb ügyészségtől. Kaptam is választ miszerint kétfele bontották az ügyet és vissza adták a megyei ügyészségnek Kecskemétre. Tartottak egy meghallgatást  ahol kértem hogy ne adják vissza az ügyeket a helyileg illetékes kiskunhalasi ügyészségnek mivel a kiskunhalasi rendőrségen dolgozik az uzsorás fia rendőrként. Természetesen ezt nem vették figyelembe és átadták az ügyet a kiskunhalasi rendőrségnek ahol gyorsan le is zárták a nyomozást miszerint az nem bűncselekmény ha valaki havi 30% kamatot kér a pénzre és az sem számított hogy mindenből kiforgatott bennünket. Történetünket azért írtam le tanuljon belőle mindenki és ne kövessen el hasonló hibákat.

 

Sajnos a jelen állás szerint ott tartunk hogy legkésőbb tavaszra elárverezik a házunkat is és teljesen földönfutókká válunk 68 éves beteg édesanyámmal együtt. Jelenleg mindkettőnk havi nyugdíja 28500 ft ebből próbálnánk megélni de szinte lehetetlen. Édesanyám cukorbeteg folyamatos orvosi felügyeletet igényel most már ezt sem tudom megoldani mivel gépkocsinkat átíratni sem tudtuk ebből a jövedelemből így azt kivonják a forgalomból. Nagyon kellemetlen beismerni de ott tartunk vagy eszünk vagy fűtünk a kettő együtt nem megy.

Kérjük az emberek segítségét osszák meg ismerősökkel, barátokkal ennek a honlapnak a címét minél nagyobb nyilvánosságot kapjon ez az ügy.

Bárki  bármilyen segítséget tud adni (jogi, anyagi , természetbeni, vagy munkalehetőség) azt nagy köszönettel fogadnánk ez az utolsó esélyünk !

Kérem ha valaki tud segíteni, vagy kíváncsi a bővebb részletekre az az alábbi e-mail címen vegye fel velem a kapcsolatot. Amit előre is nagyon köszönök! 

Kapcsolat:zoltanfarkas68@gmail.hu

2015. november 16-ig elárverezik a házunkat és kiraknak bennünket az utcára és beteg édesanyámmal hajléktalanok leszünk! Kérem aki tud segítsen!

Ezt az élelmiszer boltot meglehetett venni 2 millióért és ezzel embereket nyomorba dönteni ezt meglehet ma Magyarországon csinálni!

Sajnos megtörtént elárverezték a házunkat földönfutók lettünk!

 

 

kep_036.jpgkep_035.jpg

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 1
Heti: 2
Havi: 9
Össz.: 2 144

Látogatottság növelés
Oldal: Hogyan működik a HuPont.hu weboldalszerkesztő és honlap?
Segítség - © 2008 - 2024 - szerencsetlensegunk.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »